A tavalyi nagy kedvenc idén is az. Hétvégénket a Tarangire Nemzeti Parkban töltöttük, és egy éjszakát a Tarangire Safari Lodge-ban (TSL) aludtunk. Nem ragoznám, mennyei hely ez ilyenkor száraz évszak vége felé. A környékről ide sereglenek a vadak, mert másfelé nem találni vizet, itt pedig a Tarangire folyócska mégis csak ad valamit.

Zöldet alig látni, nem úgy, mint állatot. Ami a biomasszából növény a szárazsággal kikopik, azt jókedvvel, bőséggel visszapótolják a nagy- és apróvadak. Annyi itt ilyenkor az elefánt, a zebra meg a gnú, mint a légy. Jó, azért az is van elég, és szerfelett szemtelenek. Nem csoda, én annyi elefántszart, mint itt, korábban még csak el se tudtam képzelni. Nem mintha gyakorta képzelegnék róla. Azért van, aki. Egy brit képzőművész például néhány éve azzal kavart botrányt, hogy elefántürülékből mintázta meg II. Erzsébet királynő portréját. Mindezt állami mecenatúrával.

Már tavaly odavoltunk a helyért, magáért a nemzeti parkért is meg a lodge-ért is. Nem hiszem, hogy túl sok pontja van még a világnak, ahol ekkora luxus mellett ilyen közel lennél a természethez. Jó, ez illúzió. Persze, az is. De a tamáskodóknak csak annyit, két éve innen ragadott el egy leopárd egy szafarizó kisgyereket. Érdemes, tehát betartani a biztonsági szabályokat, mert hiába az úszómedence meg a koktél, nagyon is itt a vadon.

Például azt is észben kell tartani, hogy a TSL-nél napi rendszerességgel megjelenő elefántok közé nem szabad bemenni. Különösen veszélyes, ha az anya- és a kölyökelefánt közé lépsz, ezt a gyerekét féltő nőstény nem nézi jó szemmel. Nyilván nem is ménnél, ha közel vannak egymáshoz, de a köztük lévő vonalba se szabad belépni, bármennyire távol is vannak egymástól.

De ha óvatos vagy, nem kell félni. Karnyújtásra látni itt számtalan vadállatot. Az idei sztár egy varacskos disznó kan volt, aki amúgy sáros hassal bekocogott a lodge-ba, és a gyerekektől nem zavartatva csülkeire támaszkodva egykedvűen harapdálta a füvet.

Most csak ennyi. Jöjjenek inkább a képek.