Akkor, íme itt van Marias is. Ő is Kenya határáról származik. És Murtasának, kenyai jogász ismerősünknek elárulta, legszívesebben hazamenne falujába. Ez adta a lökést Zsuzsinak ahhoz, hogy felvetesse a házunkat őrző Fodey Securityhoz. Nem alakoskodik, nem játssza meg magát, és jó, hogy nincs egyedül, a fogadott apjával, Lesinoyjal is láthatóan jól kijönnek.

Tudni kell, hogy Arusha városában több méretes örző-védő cégnek nevezett magánhedsereg működik. A legjelentősebbek: a KK, a Warrior meg egy narancsszínű, aminek nem jut eszembe a neve. Mindegyiknek saját színkódja, egyenruhája, alaki(as)sága, tűzoltó alakulata van. A fiatal férfiak többségének ők adnak elfogadható bérű, állandó munkát. A nagyobb társaságokkal az ENSZ szerződést kötött, és csak a velük kapcsolatban álló ENSZ-hivatalnokoknak fizetik ki a biztonsági, őrzési költségeket. A Fodey is ilyen.

Talán kicsit hisztérikusnak tűnik, hogy erős vasrácsokkal meg pánikgombokkal szerelik fel a házakat, így a miénket is, de a helyiek meg a helyismerettel rendelkezők állítják, semmilyen elővigyázatosság nem felesleges. Afrikában vagyunk, és igaz, hogy Tanzániában az átlagnál békésebb, de nem a béke szigete.

Igaz, tavaly Zsuzsit is kirabolták, és ideérkezésünk előtt több fegyveres rablás is történt. A legnevezetesebb közülük talán az, amikor a városközpontban lévő etióp étterem vendégseregét fosztották ki. Szerencsére a támadásnak csak egyetlen áldozata volt, a hely nevezetessége, egy hatalmas beszélő papagáj, amelyiket a nagyobb nyomaték kedvéért lőttek le a brigantik.

Szóval Mariason (és társain) meg a pánikgombokon sok múlhat, ha jönnek a rossz emberek. Hát nem is tudom. A pánikgombokban egyáltalán nem bízom. Játszom a gondolattal, hogy megnyomom az egyiket, kipróbálom, mikorra érnek ide szabadítóink. Marias pedig jobban teszi, ha elfut, ha tényleg annyira elvetemültek lennének támadóink. Bár az a szóbeszéd járja a mzunguk között, hogy oda nem mernek bemenni, ahol maszájok az aszkarik (őrök). És mi van, ha a támadók maszájok? Vagy ők nem, mindegyikük továbbra is "nemes vadember" maradt? Kötve hiszem.

Én egyébként nem különösebben remegek. Hülyeség lenne betojva élni. Amikor kell, sőt amikor lehet, gyalog járok, ami elég kivételes itt a hegyen, de még a városban is. Tehetős ember autóval jár, és szép egészségesen kövérre hízik, bizonyosan pirospozsgás, de az persze nem látszik.

Marias igazán életvidám fickó. A múltkor éppen kaptattam felfelé a hegyre, amikor szembetalálkoztam vele, amint egy leányzót kísér, akinek a retiküljét (!) Marias vitte, és egymástól illő távolságban korzóztak a város felé. Tisztára, mint a korai hatvanas évek Magyarországán, mint az Egy pikoló világosban.

Meglehet, Marias sem tér vissza falujába, ő is itt ragad, mint annyian mások Arusha városában.

(Mielőtt orientalizációval vagy gyarmatosító atitűddel vádolnátok, a kép Marias megrendelésére készült a kertben.)