Elképesztő dolgokra lehet bukkanni Arushában. Sose gondoltam volna, hogy Wesselényi Miklós báró eddig ismeretlen szövegére lelhetek éppen itt, Tanzániában. Pedig éppen ez történt velem tegnap. A felfedezés körülményei nem túl érdekfeszítőek. A szövegnek viszont más becsértékén túl az a külön érdekessége is megvan, hogy meglehetősen rímel a mai történésekre. A valószínűleg Gräfenbergben íródott levél címzettje ismeretlen, noha sejthető, egyik fiatal hívének (vagy tán többeknek is, gyakran változik ugyanis a megszólítás száma, személye) írhatta, akit meggondolatlanságra sarkallt forró vére. Wesselényi börtönbüntetését töltötte, és csak azért lehetett egy ideig a birodalom legnevesebb fürdőhelyén, mert külön engedéllyel a fogságban meggyengült egészségét, szembaját kúráltatta a sziléziai Vinzenz Priessnitz akkoriban olyannyira divatos hideg vizes módszerével.
A szöveg igazából nyersfogalmazvány, ezért a sokszor szó szerinti nyersesség, de magánlevelekben vagy naplókban a korszakban egyáltalán nem volt ritka a szabadszájúság (ahogy Wesselényitől sem volt idegen), és ezért nincs benne se megszólítás, se keltezés. A fogalmazvány stilárisan többrétegű, írója hol a korabeli, hol egy korábbi, hol pedig fura módon későbbi nyelvváltozatot használ. Az pedig egyenesen rejtély, hogyan kerülhettek bele olyan utalások, amelyek például Balzacra vagy az MSZP-re vonatkoznak. Sem egyik, sem másik nem volt kortársa a „zsibói bölénynek”. Itt a szöveg utólagos korrekcióját sejtjük, de nem lehetünk benne biztosak, lévén Wesselényi – mint megannyi kortársa – köztudottan látnoki, váteszi képességgel rendelkezett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Trianon emlegetése, hiszen a pánszlávizmus és a román szakadár törekvések veszélyét éppen Gräfenbergben ismerte fel e messzelátó államférfiúnk.
A történelem fintora vagy tán különös csavarja, hogy a mintegy 170 éve kallódó irat tegnap még sokkal időszerűbb volt, mint ma, hogy a parlament elsöprő többséggel elfogadta a lakóhelyhez nem kötődő kettős állampolgárságot. Egyetlen nap többet koptatott rajta, mint hat emberöltő. Históriai jelentősége azért tán mégsem veszett el teljesen, ezért közlöm hát mégis, Nyájas Olvasóm. Íme:
_____________________
Öt világrészen átívelő nemzetem, Balzac szamárbőrjeként zsugorodó magyarság, jól kicseszel magaddal már megint. Pedig mostan nincs se török, se labanc, se muszka, oszt mégis. Csak azért is – keccsel és passzióból. Saját emberségedből. Mindenki meghülyült, úgy látom én a zsarnok rabságában meggyöngült szememmel. De mi az én vakságom a tietekhez képest! Elborult tekintettel ott ölelkeznek, üzekednek nagy hevesen és generálisan a nemzetrészek, mindenik. Szimbolikusan csak, persze. Keserves lesz az eszmélés rideg hajnala, testvérim, drága magyar véreim.
Hát, már senki se mondja a drága magyar rónán, hogy lassan a nemzettesttel, kalandorok kíméljenek? Pedig volt egy referendum, nem is rég, az ország népe meg lett kérdezve. Előtte hozzá apelláltatok, most meg sutba vetitek egykori ítéletét? De ti már senkire nem hallgattok, nagy buzgalmatokban be is szuszakoltátok a masszát a kolbásztöltőbe, most kéne tán kivenni belőle, míg lehetséges, mert ha beletöltitek a bélbe, azt már vissza so'se csináljátok. Biza, a kolbásztöltés és a nemzetrontás egyként irreverzibilis processzió.
Pedig balítélet ez, a magán lelkileg könnyebbítés óhajtása kútfeje. S a mellettük fennen hangzó érvek balvélemények, melyek az okosság örökibe fúrják magukat, s annak bitangolják szent jussait.
Nem fog menni, jobban tennétek, ha hinnétek nekem. De ti csak tárgyaljátok nagy svunggal, hogy a vb meg Szent István királyunk ünnepe előtt meglehessen az új törvényczikk. A sok vaksi hangya ott szorgoskodik, s szorgalma perzselő hevében egymást előzi. A zöldsolymoslászlóssy LMP vitézi még jogorvoslati szabályokat is bevezetnének, hallám. Oszt minek, drága egyetlen barátim? Tán jurátus korotokban nem hallottatok eleget a szuverenitás fogalmáról, miszerint az állam szabadon, megfellebezhetetlenül dönt arról, kinek ad állampolgárságot, vagy hogy ki léphet területére?
Hát ti MSZP-s deli leventék, mit akartok már azzal a regulával, hogy akinek magyarigazolványa van, annak nem kellene a nyelvtudást igazolni. Milyen szerepe lehetséges egy efféle rongyból való papírosnak annak eldöntésében, hogy valaki kigyelme érdemes-e a magyar állampolgárságra? Megmondom én. Semmi. Zérus.
De hát nem is az itten a fő, hogy szar vagy szarabb, kártékony van peniglen még kártékonyabb törvényczikk születik-e seperc alatt. Mer a' már bizton lesz valamilyen csufság. A nagy baj, szenteim, már csak az, hogy nem látni olyanokat, tiszta eszű és erényes polgárokat, akik azt mondanák: nem, bárminő nagy is a népet zsibbasztó uszulás, mink ebből nem kérünk. S e bátor státusférfiak okos szavakkal elmondanák, milyen generális és speciális ellenérveik valának ezen capitalissimus őrültséggel szemben. S ha a nemzet nem érti, mesmeg 's mesmeg megteszik, hogy a derülő ész szavát mindenki megértse, még a kisdedóvóba járó picinyke székely csimota vagy szabadkai rőfössegéd is. Ragaszkodjunk a józansághoz, szemünket ne homályosítsa el a balul fogott honszeretet. Már az igaz, sokszor akadályok darabosítják el a valóra eljuthatás ösvényét, mit balítéletekkel látszatra el lehet simítani, de valójában nem, sohasem. A következmények most is számosak és súlyosak lesznek. Talmi káprázatuk hasonló a jövedelmet felülmúló költséghez: ha pillanatra okoz is előmenetelt, de elemészti a vagyont s rút megszorultság követi azt. (Tán még emlékszel, ezekről írtam abban a szerény munkámban, ami ide, sanyarú rabságomba segített jutni.)
Amidőn a harmincéves háborút lezárta a westfáliai béke, az egykor egymással véres harcban álló, saját hitükért egymásra fenekedő nemes felek úgy döntöttek, hogy már peniglen ezentúl cuius regio eius religio. Más szabálynak coki. Aminek Európában az is folyománya lészen, hogy nincs területen kívüli állampolgárság. Lehetőleg. Ha már valaki valahova születni kényszerült a teremtőnk akaratából, annak az állodalom adott állampolgárságot. S ha aztán egy másik országban vert tanyát ezen ember, egy idő után kapott egy másikat, ha ő és új hazája jónak találta. De már csak olyan, hogy valakinek személyesen fizikai értelemben semmi „köze” se vagyon egy másik állodalomhoz (nem pedig nemzetiséghez, vagy ahogy újabban neveztetik: a nemzethez – figyelem, én e „közt” el nem vitattam, most se’ teszem), ottan nem lakik, ottan adót nem fizet, oszt mégis állampolgárrá teend, hát ilyet csak nagy ritkán csinál egy ország saját jószándékából. Az olaszok meg görögök tettek ilyet, igaz. De mert nékik sokáig államuk nem lévén, s mert éltek nagy krisztusi szegénységben, sokan mentek hét tengeren túlra. S azt se feledd, te bikkmakk magyar, véssed azt is galagonya eszedbe, hogy ezek a regulák még akkortájt keletkeztek, midőn se az Olasz, se a Görög nem volt tagja az Uniónak. Mint ahogy a most nagy bőszen felemlegetett tót meg oláh regulák is az idő előttiek.
Már akkor te erre mondhatod, volt eddig így, most már pedig leszen emígy. Elég a szűkkeblűségből és riadalomból, mitől féljen már most a magabízó Magyar? A történelem kereke elfordul az idő előre haladtával – bölcselkedsz. – El ám, de el nem ferdül, ha el nem ferdítend. Ejnye, te jószág, hát nem tudod-é, hogy az államnak kötelmei vannak a maga állampolgárai iránt? Miféle bajok születendnek akkor, hogyha a románok vagy a tótok vagy a rácok vagy az ukránok (ezekről én korábban nem hallottam, de már ők is állodalmat serénykedtek ki maga maguknak) országaiban élő sok-sok ezer magyar ’állampolgárokkal’ valami egyetemlegesen és személyükben is történik? Hát akkor most mit tehessen a magyaroknak országa?
De még. Vedd csak azt, mi lenne itten, ha az a maréknyi rácság vagy tótság mostan állampolgárságot szerzend saját ’anyaországától’, oszt ezek meg összekülönböznének a magyar magyarokkal. Mármost kihez legyen lojális a szegény rác meg a tót? Hasonlítsd egybe! Vajjon, nem te is ötödik, hatodik vagy hetedik hadoszlopról szónokolnál-e? Úgy-e? Már peniglen ilyen véres szájú demagógok sokan vannak a mi szomszédságunkban, akik igen csak keserítik a mi külországi magyarjaink életét eddigelé is. Hát eztán mármost egy ilyen sebtiben összeeszkábált törvényczikk éppen azt éri el, amit megakadályozni szeretend. Nem egyesít, hanem széjjelszakít.
A tótországi, felvidéki magyarok arra kérik a diétát, halassza el a törvényczikk sürgős tárgyalását, addig legalábbis, míg ottan a választást megtartják. Mert hát egymásra licitálnak a vad magyarfalók, s félő a túdatlan népség nem fogja fel, hogy nem ártani akar a Magyar, éppenséggel szolgálni, igaz, már csak a maga fajta belinek. Ami meg azt szüle, hogy épp’ azok maradhatnak a ministerek, követek, akik nékünk, magyaroknak legnagyobb ellenjeink.
Ebből is láthatod, Amice, mindig leszen valamely olyan külországi esemény vagy tán belországi is, mely alkalmatlanná teszi efféle törvényczikk becikkelyezését. Lehet választás még az oláhnál, rácnál is meg a többi nemzetiségnél példának okáért, nem csak a tót atyafiaknál. Mármost üdvös lehet-e egy olyan regula, amely a napállástól vagy a széljárástól függően nyeri el helyességét vagy értelmét? Énszerintem nem.
Történelmi igazságtételről meg nemzetegyesítésről szónokolnak a törvényczikk zsivajgó hívei, némely nagy mellényesek, dolmányos varjak még a kardjukat is csörtetik hozzá, mások meg prókátori ravaszkodással csavarják a szót, hátha sikerül elaltatni a szomszédok figyelmét. De már ez nem fog lenni, de mi fő, se igazság, se egység nem lészen, csak peshedés és rothadás. És ebben nem csak a magyarra acsargó tótok meg a többi népség a ludasok.
Megmondom én neked meg hasonszőrű kenyereseidnek, mi vón jó, ha tennéd, mi lenne a felelős magatartás. Vegyed példának az eszes németet és az ő törvényét. Ne tévelyegjél hát te abba’ a se füle, se farka területen kívüli (extra Hungariam) kettős állampolgárságba’. Ködkép az a kedély láthatárán, bárha mérgező annak gőzét belélegezni is. Inkább vedd komolyan a te állampolgársági szabályaidat, és bírd rá a te hatóságodat arra, hogy cselekedjen már ezután a törvénycikk betűi szerint. Vagy ha úgy nem lehet, csapd el őt, vagy peniglen töltsd fel értelemmel a szabályokat. Vagyis aki magyar vagy felmenői hetedíziglen az apostoli magyar király alattvalói voltak, de eddigele külországban élt, annak, ha itt Magyarországon verne tanyát, mihamarább, automatice adandjátok meg az állampolgárságot, mert ha a magyar állodalom védelmére szomjúhozik, akkor azt itt kaphatja meg a legnagyobb konfúzió nélkül. S tényleg, ő biza nem tehet arról, hogy a franciák Bakonyja, Párizs városának melletti Trianonban őt vagy őseit elszakították édes hazánktúl. De arról már mi se tehetünk, akik itt rekedtünk. Sőt a rác, a tót meg a többi nép és annak mai államai se tehetnek róla, bármi undok vagy böszme természete is legyen státusférfijaiknak.
Mert a Magyar bár az Isten kiválasztott népe, szentigaz, mégse azonos ővéle, nem istenség ő, s így nincsen omnipotenciája. A mostan regnáló szabályokat és a mindenütt leledző egzigenciákat még a legnagyobb magyarok se képesek felrúgni, még a Magyar Polgári Szövetség Semjén Orbán által vezérelt győzedelmes serege se. És jól van ez így. Jegyezd meg egy életre, ezek a minket is regulázó kötelmek, bárminő terhesek, óvnak minket is más népek és idegen státusférfiak önkényétől, cudarságától, édes egy szentem.
