Helyesebb lenne, elismerem, ha a házunk körüli díszes állatseregletről írnék végre. De a faunánk teljes bemutatása helyett most inkább egyetlen vadászkaland képekben elmesélve.

Vasárnap reggel Monduliba készülünk. Kenyerek megkenve, frissítők a palackokban. Zsuzsi kiküldi Samut a kertbe, hogy szedjen friss citromot. Visszaúton motozásra lett figyelmes. Valami van a bokorban! 

Mindenki láthatja: kaméleon motoz a szúrós bozótban. Indulhat a becserkészés.

Meg kéne fogni. De hogy? Kézzel? A tömött, szúrós levelű bokor jó búvóhely. Kaméleonunk pedig játszik velünk, ide-oda sétefikál az ágak közt. Samu azért megpróbálja megfogni. Hol a növény tüskéi, hol állatunk karmai karmolják kezét.

Botokkal kéne, jön az ötlet. Az aszkarainktól is így láttuk.

A többoldali ösztökélés eredményes. A préda már a botocskán. Ide-oda forgolódik, de már a markunkban van. Már mi játszunk vele, nem pedig ő velünk, mint negyedórája. 

Produkció! 

Hatalmas példány... De a többi képen mintha kisebb lenne. Jogosan hüledeztek. Csakhogy a pecásoktól is tudhatjuk, a fényképezés nem mindig adja vissza a valós arányokat.

Házi állatunk végül visszakerül búvóhelyére, nem sütjük meg, nem tömjük ki, nem adjuk el lelkiismeretlen kaméleondílereknek. Hálásak vagyunk neki, hiszen rövid időre ő lett nekünk az érintett természet.