Két hozzáértő és végtelenül türelmes pesti kollégám, Marinov Iván és Meixner Zoli segítségével tegnap óta teljes pompájában látható az új oldal, legfőképpen a mesés címkép. Nemzedékemhez tartozók bizonyosan felismerték már, hogy a szocialista édesipar egyik legendás termékének, az Africana nevet viselő "csokijára" hajaz, amit még maguk a készítők is igen visszafogottan "nugátszerű termékként" definiáltak.
A szerénység indokolt volt. Az édességek magától értetődően osztják meg a gyerektársadalmat, de az Africana különösen alkalmas volt erre. Ilyen volt még a Pille és a Márvány drazsé is. Speciel, én mindhármat szerettem. Nem úgy, mint a különféle ízekben kapható Négercsókot, pedig annak még tévéreklámja is volt.
De félre a nosztalgiával. Lássuk inkább, hogyan nyerte el jelenlegi formáját a fej:
1.
A csokipapír eredeti, csonkítatlan kiterített változata. Mint egy oroszlánbőr a kandalló előtt. Természetesen a fenti kép a vadregényes internet mélyén lőhető, ha van bennszülött vezetőd. Az enyémet Google-nek hívják.
2.
Az alkotó (Zoli) itt még csak próbálgatja szárnyait. Puritán, mégis elegáns megoldás. Betűtípusa az eredetit idézi, és felkerül az egykori csokipapír központi ikonikus eleme, a különlegességet, egzotikumot ígérő pálmafa is. Szép-szép, ámde a blogrendszer magasabb képet követel. De van megoldás!
3.
Íme. A művész "csal". Nem nagyon, kicsit. Egy szelvénnyel megtoldja a pálmafa törzsét. Ettől lesz a kép arányos. Minden rendben, csakhogy a megrendelő (én) felébred. Valami hiányzik - morfondírozik. És megnézi a mintául szolgáló eredeti képet. S legott új igényekkel áll elő.
4.
S lőn. A hajdanán jól ismert embléma, a Kiváló Áruk Fóruma háromszöge a pálmafa enyhet adó széles levelei alá került. Mellette feltűnik a termék-meghatározás is, ami mintegy jelzi, Kedves Olvasó, hogy blogunk esetében sem a valósággal van ám dolgod, csak annak hamisított változatával, nugátszerű termékkel. De azért ezt is meg lehet kajolni. Jó étvágyat hozzá!
5.
A legvégső (?) fejlődési fok fent, a blog fején látható. A definíció a helyére, a fa oldalához simult, jól érzi ott magát.