Július 24. óta az egész családunk Tanzániában, Arushában él. Anya (Zsuzsi) az ENSZ a ruandai népirtást vizsgáló nemzetközi bíróságán (UN ICTR) dolgozik levéltárosként - nagy valószínűséggel egy éven át. A három fiú, Samu, Marci és Zsiga a Braeburn iskolába jár, egy angol angol magániskolába. Apa (Zsolti, én) takarékon bedolgozik egy honlapnak, szeptembertől pedig angolt tanul.

Zsuzsi már tavaly is itt vállalt munkát egy fél évig (az előzményekről itt olvashatsz, igaz, nem túl sokat), és mi, a többiek is voltunk itt látogatóban egy hónapot. Ekkor döntöttünk úgy szavazással, hogy megpróbáljuk újra, de akkor már komolyabban. Most érkezett el a komoly rész.

Az induló kondíciók.

Személyi:

Zsuzsi: angol, orosz nyelvtudás, udvariassági kifejezések szuahéliül, jogosítvány - a család tanzániai oszlopa; Samu: angolul és németül kommunikál, szeretne vezetni - merész, penge eszű, konok kamasz; Marci sok szót ismer angolul - művészeti és matematikai érdeklődés, végtelen lustaság; Zsiga néhány szót ismer angolul - szociális fenomén; Zsolti nem korunk embere, angolul nem beszél, nem vezet, itt-tartózkodását fogyatékosságai leküzdésére szeretné felhasználni - meglátjuk, sikerül-e neki.

Tárgyi:

A bérelt házunk Arusha városának egyik legszebb pontján, a Themi dombon áll. Négy szoba, összkomfort (ez utóbbi megszorításokkal értendő, de erről majd később és többször).

Autónk (itt e nélkül nem lehet élni) eddig bérelt volt, de péntek óta saját kocsival rendelkezünk. Elég jó vételnek számított attól eltekintve, hogy három ajtaja van, négyszemélyes, és elég nehezen vehető rá az elindulásra, és pénteken a hegyre sem akart feljönni. De biztatanak bennünket, és mi bízunk a jószerencsénkben.

Internet: talán a leggyengébb pont. Arushában a szolgáltatások rosszak, drágák és megbízhatatlanok. De hát, ez van. 

A műhely, ahol értő szakvéleményt kaptunk autónk állapotáról (a jobb oldalon látható jármű csak illusztráció):